Ujhelyi István: Orbán egyszerűen túltolta a biciklit

2021.03.03. 18:11

Szerda délelőtt az Európai Néppárt EP-frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nemcsak képviselőket, hanem komplett delegációkat is ki lehet zárni a soraikból. Ennek hatására a Fidesz részéről – Orbán Viktor korábbi ígéretének megfelelően – rögtön bejelentették, hogy delegációjuk távozik az EPP-csoportból.

Ujhelyi István az üggyel kapcsolatban az Index kérdésére elmondta:

A szakítás nyilvánvaló volt, erről a házasságról már régóta mindenki számára egyértelmű volt, hogy puszta érdekszövetség, amelyet a közös lakáshitel, a kiskorú gyerekek és a rokonok nyomása tart még egyben.

A szocialista EP-képviselő szerint „amikor Deutsch Tamást megalázták és megvonták tőle a tisztségeit, akkor látszott: ennek tényleg vége van”.

Úgy gondolja, hogy a Fidesznek érdeke lett volna még tovább maradni a Néppártban, mert így az európai fősodor irányításában is részt tudtak venni, most viszont már nemcsak elhidegültek tőle, hanem partvonalon kívülre is kerültek.

Ujhelyi szerint

ez súlyos stratégiai vereség, aminek hosszan tartó hatása lesz még. Orbán egyszerűen túltolta a biciklit, és egyre több ilyen pofonba fog ezután belefutni.

Azt is hozzátette, hogy a Fidesz érdekérvényesítő képessége és komolyanvehetősége súlyos csorbát szenvedett, mert kikerültek abból a klubból, ami az európai politika meghatározó és erős egysége, Orbánék pedig megpróbálnak majd „a radikális szélsőjobboldali, Putyinék által támogatott EU-ellenesek élére állni és onnan építkezni”, de ez

leginkább csak a miniszterelnök – általa is hivatkozott – férfiasságára lehet maximum jó hatással, a politikai súlya ettől függetlenül világosan és egyértelműen morzsalékra csökkent.

Az EP-képviselő kifejtette, hogy a Fidesz megtagadta az európai értékeket és közösséget, most pedig olyan szélsőséges körökben keresnek szövetségeseket, amelyekkel ideiglenesen partnerek tudnak majd lenni, de a „vak nacionalizmus és az őrület határáig húzódó populizmus miatt” lesznek belső konfliktusok.

Azt fontos kérdésnek nevezte, hogy hazánk érdekérvényesítő képessége ezután mennyit fog változni, és bár „Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és a Fidesszel”, a magyar kormányfő

eddig is rengeteg kárt okozott, a partvonalra kerülésével pedig tovább is ronthatja ezeket a kapcsolatokat.

Ujhelyiék azon lesznek, hogy a lehető leghatékonyabban képviseljék a magyar emberek és vállalkozások érdekeit. Azzal számol, hogy ez nem lesz egyszerű, és „otthon majd hazaárulózni fognak szokás szerint”.

Hogyan tovább?

A politikus leszögezte, az az EPP belügye, hogy a pártcsaládból is kizárják-e a Fideszt, de meg lenne lepve, ha ezután maradhatnának, sőt, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a magyar kormánypárt fogja kezdeményezni,

Orbánék ugyanis híresen önteltek és büszkék; csodálkoztam is, hogy amikor a delegációvezetőjükkel, Deutsch Tamással feltörölték a padlót, nem volt bennük annyi kurucos tartás, hogy akkor rögtön felállnak.

Ujhelyi lapunknak azt is elárulta: a parlamenti folyosókon régóta lehet hallani arról, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójával voltak és vannak tárgyalások, ahol a britek távozásával lenne is igény a bővítésre, és komoly esélye lehet annak, hogy végül itt köt ki a Fidesz-delegáció.

Novák Katalin az Index ezzel kapcsolatos kérdésére úgy fogalmazott, egyelőre nem időszerű arról beszélni, hogy képviselőik csatlakoznak-e másik frakcióhoz.