Zsolt
2 °C
18 °C

Dúró Dóra: Elég volt a lezárásokból és a kijárási tilalomból!

2021.03.04. 15:06

Nem tetszik a Mi Hazánk Mozgalomnak, hogy az Orbán-kormány a koronavírus-járvány harmadik hullám miatt két hétre bezárja az országot. A párt ezért most tiltakozik ez ellen. Mint azt írják közleményükben, a vírus megjelenése óta ez a legszigorúbb zárás, amit a kormány bejelentett. Dúró Dóra szerint az emberek teljesítőképessége már rég túl van a tőlük elvárható határon.

A párt elnökhelyettese úgy véli, az óvodák, iskolák bezárásával újra rendkívül nehéz helyzetbe hozzák nemcsak a pedagógusokat és a tanulókat, hanem a családokat is. A kormányfő által korábban belebegtetett nyitásból nem lett semmi, sőt az ellenkezője valósul most meg: nemhogy azok nyithatnának, akik eddig zárva voltak, hanem azok is be kell zárjanak, akik eddig nyitva lehettek – nyomatékosította a politikus.

Dúró Dóra leszögezte, hogy továbbra sem értenek egyet azzal, hogy zárva tartják a múzeumokat, könyvtárakat, színházakat, mozikat, állatkerteket, vadasparkokat, uszodákat, edzőtermeket, stadionokat, sportcsarnokokat, vendéglátóhelyeket is. Azt akarja, hogy akár korlátozott létszámmal, de ezek az intézmények nyissanak ki.

Hozzátette azt is, hogy a sportolási lehetőségek korlátozásának fenntartása is kontraproduktív, az egészséges immunrendszerre nagyobb szükség lenne, mint járványmentes időkben. Szerinte most már elég volt a lezárásokból, elég volt a kijárási tilalomból!