Dílerbandára csaptak le a rendőrök Csongrád-Csanád megyében

2021.03.04. 11:36

Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás hat férfi és két nő ellen, akik a gyanú szerint Csongrádon, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is árulták a kristály nevű szert – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök kedden és szerdán vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Egyikük az élettársával Szentesen árulta a szintetikus drogot, amit csongrádi ismerőse vett át tőle, aki feleségével otthonában kiadagolta és a fogyasztóknak adta tovább azt. A csongrádi férfit két ismerőse is segítette ebben, de ő tartotta a kapcsolatot azzal a két dílerrel is, akik Hódmezővásárhelyen kínálták az árut.

A rendőrök a csoport tagjainak otthonaiban tartott kutatáson nagyobb mennyiségű készpénzt és több százezer forint értékű kábítószert foglaltak le. A hat férfi és két nő ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.