Ida
6 °C
9 °C

14 kilométer speciális anyaggal kenik le a Bálnát

2021.03.05. 18:55
A Bálna Budapest Kulturális és Kereskedelmi Központ vízzáróságának javítása érdekében tett közzé felhívást az épület üzemeltetője, a Magyar Turisztikai Ügynökség – vette észre a napi.hu

A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg, a nyertesnek több átalakítást is eszközölnie kell a Bálnán, így egy olyan optimalizált műszaki megoldás kivitelezése is elvárás, „amely gazdaságosan megvalósítható és emellett biztosítja a héjszerkezet vízzáróságát, de nem változtatja meg az épület külső megjelenését, kialakítását”.

A gazdasági portál cikke szerint a meglévő szorítóprofilok és körtányérok visszabontása, azok és környezetük megtisztítása, majd visszaépítése szükséges.

Ezt követően 13 784 méter hosszban speciális, úgynevezett kent szigeteléssel kell ellátni a profilokat.

A történet itt nem ér véget, hiszen a diszkivilágítás kiépítése is feladat, ami jelenleg hiányzik. Az indoklásban az áll, hogy a „Bálna egyedi, különleges formája nappal a dunai látkép meghatározó része, az épület megjelenése önmagában is turisztikai vonzerővel bír. Sötétedés után ebből a pozitív hatásból azonban semmi nem érezhető az épület megfelelő megvilágításának hiánya miatt.”

A pályázóknak komoly referenciával, szakmai tapasztalattal kell bírnia.

Nem jött be

Mint az Index több cikkében is foglalkozott vele, hiába volt jó helyen, ötletesen megépítve, mindeddig mégsem sikerült igazán jó funkciót találni a Bálnának, amelyet még Tarlós István vezetése alatt adott el a főváros az államnak. Az épület – amelynek 2019-es eladását Karácsony Gergely főpolgármester több üggyel együtt ki akarja vizsgálni – korábban is okozott fejfájást a városnak, 2014-ig pereskednie is kellett a kivitelezővel. 

Ezután részben sikerült megtölteni – a Fidesz is rendszeresen tartotta itt eredményváróit a választások estéin –, de a kávézók, éttermek és az épület előtti téli ingyenes korcsolyapálya ellenére nem tűnt úgy, hogy sikerült kiaknázni az épületben rejlő lehetőségeket.