Kénytelen lesz alapszabályt módosítani a Fidesz?

2021.03.05. 19:57

A Fidesz alapszabálya szerint az Európai Parlamentbe választott képviselők az Európai Néppárt képviselőcsoportjának részét alkotják, azt pedig csak a kongresszus módosíthatja – írja a 168.hu, és kifejtik, hogy a néppártból való kilépést hosszas párton belüli egyeztetésnek kellett volna megelőznie. Ez alapján hozzáteszik, hogy

a pártelnöknek, azaz Orbán Viktornak nincs semmilyen önálló döntési jogosultsága olyan ügyekben, mint a párttagság egyoldalú felfüggesztése, vagy éppen az európai pártcsalád frakciójából történő kilépés.

Azonban, ha már valahogy mégis megtörtént a kilépés, a cikk szerint nem lesz nagyon egyszerű ügy, hogy másik frakcióba ülhessenek be a fideszes politikusok, ugyanis ehhez alapszabály-módosításra lenne szükség, erre viszont csak a kongresszus jogosult.

Megjegyzik, hogy járvány idején nehézkes lesz lebonyolítani egy olyan eseményt, ahol legutóbb több mint 1400 szavazattal választották újra Orbán Viktort pártelnöknek.

A témával kapcsolatos kérdéseikkel megkeresték a Fidesz sajtóosztályát is. Arra szerettek volna választ kapni, hogy történt-e alapszabály-módosítás a mandátumok felfüggesztése óta, és ha igen, pontosan mit tartalmaz ez a módosítás. Érdeklődtek arról is, hogy mikor született meg az ezzel kapcsolatos döntés, és melyik fideszes fórum döntött erről, a cikk megjelenéséig viszont a szerkesztőség nem kapott választ a kérdésekre.