Még a saját anyját is kirabolta a férfi, aki a HÉV-en lopkodta a telefonokat

2021.03.05. 17:19

Elfogták azt a férfit, aki a H5-ös HÉV vonalán több alkalommal is telefonokat lopott – írja a police.hu. A gyanú szerint férfi 2021. február 23. és február 26. között, a Tímár utcai és a Római fürdő HÉV-megállóknál nézte ki áldozatait.

Első alkalommal egy nő kezéből kapta ki a telefonját, amikor a szerelvény befutott az állomásra, leugrott a kocsiról és elmenekült. 

A bűncselekményt ezt követően még három alkalommal megismételte más áldozatokkal. 

A III. kerületi nyomozók a sértettektől szerzett személyleírás alapján rövid időn belül azonosították és el is fogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható L. Zoltánt. 

A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, adataik szerint ugyanis a lopásokat megelőző napokban

a saját anyját is kirabolta.

A rendőrségi közlemény szerint rátámadt édesanyjára, megütötte, majd táskáját letépte a válláról, és abból nyolcezer forintot vitt el.

A III. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rablás bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél – írták a közleményben.