Kibeszélő - Vona Gábor

Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy majd egy adott ponton pártpolitikával foglalkozzak újra, de most nem érzek semmiféle hívást 

– jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik egykori miniszterelnök-jelöltje az Index Kibeszélő című műsorában, és azt is elárulta, szerinte Karácsony Gergelynek van a legnagyobb esélye arra, hogy ő legyen Orbán Viktor kihívója a 2022-es országgyűlési választásokon, mert neki van a legtöbb „tartaléka” a többi aspiránssal szemben. 

Vona Gábor a múlt héten jelentette be, hogy az általa alapított Második Reformkor Alapítvány március 14-én egy „online népszavazást” indít arról, hogy a külföldön dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben. Abban bízik, hogy az ügy mögé akár az ellenzék és a kormánypártok is oda tudnak állni. 

Vona az interjúban arról is beszélt, hogy bár Gyurcsány Ferenccel szemben kezdett el politizálni, mégis őt tartja a magyar közélet egyik legtehetségesebb politikusának. Az egykori pártelnök szerint ha az ellenzéki összefogás győz a választásokon, végül Gyurcsány akarata fog érvényesülni. 

Lényegében eddig minden a forgatókönyve szerint zajlik 

– mondta Vona a Kibeszélőben. 

A Kibeszélőt podcast formátumban is meg lehet hallgatni itt: