Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Müller Cecília: Meg kell védeni mindenkit, akit csak lehet

6
2021.03.11. 14:29 Módosítva: 2021.03.11. 14:32

Meredeken felszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma a brit vírusmutáns gyors terjedésével – kezdte az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóját a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István az eseményen hangsúlyozta: a járvány ellen két eszközzel lehet védekezni, az egyik a kontaktusok számának minimalizálása, a másik pedig az oltás, ami a terveknek megfelelően zajlik.

Az államtitkár ismertetve a számokat elmondta, 1 millió 149 577 embert oltottak be idáig, ebből már 327 428 ember a második oltását is megkapta. Mint részletezte: az idén március 1-jével bevezetett oltási stratégiának köszönhetően gyorsan halad az oltakozás. Leszögezte: most a 80 évnél idősebb, regisztrált, de az oltást még nem kapott korosztályra kell helyezni a hangsúlyt, ezen a héten végezni szeretnének az ő oltásukkal. 

A háziorvosok jelenleg (mai adatok szerint) 100 ezer AstraZeneca-vakcinával bírnak, az országos átlagot tekintve praxisonként húsz főt tudnak beoltani. A kórházakban Pfizer- és Szputnyik V vakcinákkal oltják a legidősebb korosztályt, őket az eddigiekhez hasonlóan a háziorvosok értesítik az oltásról – tájékoztatott György István. Hozzátette: a háziorvosok ezen túlmenően 24 főt küldhetnek kórházi oltópontokra. Elmondta továbbá a tájékoztatón, hogy egyes háziorvosok még a héten is a Moderna vakcinájával oltanak, a kínai Sinopharm gyakorlatilag eloltásra került.

Mint folytatta, AstraZenecával ma kezdenek oltani, és vasárnapig beoltják azokat, akiket a múlt hét folyamán értesítettek, árulta el.

Közben megkezdték a rendvédelmi szervek oltását is, rendőrök, katasztrófavédők és a határvédelem is sorra kerül.

Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 606 ember ellen intézkedtek szerdán, ebből tömegközlekedésen 32 személy ellen. Felhívta a figyelmet rá, hogy egyre többen hagyják figyelmen kívül ezt a kötelezettséget. Kitért rá, hogy az elmúlt 24 órában nem kellett egy vendéglátóegységet sem bezárni, mert megszegték volna a szabályokat. Részletezte: 17 270 helyszíni ellenőrzést folytattak le egy nap alatt, házi karanténba 7893 személy került, így a számuk összesen 46 302 fő.

Kiss Róbert
Kiss Róbert
Fotó: M1 / Médiaklikk

Csúcsokat döntögetünk, soha nem látott mértékben magasak a járványügyi adatok a harmadik hullám felszálló szakaszában – kezdte az operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos. Müller Cecília a napi adatok alapján beszámolt róla: az elmúlt 24 órában 8312 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Emlékeztetett: a harmadik hullám megjelenését hivatalosan február 18-án jelentették be, azóta pedig olyan gyorsasággal halad előre a járvány, hogy a kórházban ápoltak száma duplájára emelkedett, lélegeztetőn pedig háromszor annyi ember van. Leszögezte: Megoldást kell találni!

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy védetté tegyék a lakosságot, el kell kerülni a fertőzést, és a védőoltások beadásával meg kell védeni mindenkit, akit csak lehet – mondta.

Mivel nem elegendő a rendelkezésre álló vakcina, ezért a legmagasabb kockázati csoportokat részesítik előnyben – árulta el Müller Cecília, aki arra kérte az embereket, hogy

ne bizonytalanítsák el az idősebb honfitársaikat, hiszen bármelyik felajánlott vakcina jó.

Kitért arra is, hogy a vakcinabeszerzések folyamatosak, bár még mindig lehetne gyorsítani a folyamatokat annak érdekében, hogy minél több embert meg lehessen menteni.

A koronavírus okozta megbetegedéssel kapcsolatos terápiáról szólva azt mondta, ha valaki tüneteket érez magán, azonnal forduljon orvoshoz, hiszen fontos, hogy időben kezelést kapjon, például favipiravirkészítményt. Hozzátette: ha az alapbetegségnél, vagy a tünetek gyors súlyosbodása miatt kórházba kell menni, fogadják el a háziorvos tanácsát.

Úgy vélte, a bevizsgált szennyvízadatok alapján a következő egy-két hétben nem lehet javulásra számítani a vírus terjedését illetően. 

(Borítókép: Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján 2021. március 11-én. Fotó: M1 / Médiaklikk)