Csaknem háromszáz feljelentést tett a rendőrség a tiltott hétfői tüntetések miatt

2021.03.15. 22:17

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei március 15-én a hatályos járványügyi korlátozások ellenére összegyűltekkel szemben intézkedtek – közölte honlapján a rendőrség.

Mint megírtuk, a tiltások ellenére a vírusszkeptikus Gődény György hívei, a Mi Hazánk és a libertáriusok is demonstrációt tartottak, amely megmozdulások nem voltak mentesek a konfliktusoktól.

A hatósági közleményben arról tájékoztattak, hogy a gyűlések helyszínén tartózkodókat igazoltatták, emellett a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben, a gyűlés helyszínén tartózkodás miatt 273 résztvevővel szemben, 17 résztvevővel szemben mindkét szabálysértés miatt, illetve két résztvevővel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést.

Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt négy fővel szemben indult közigazgatási eljárás.