Közös üzenetet küldött az ellenzék március 15-én

2021.03.15. 10:42

A márciusi ifjak pontosan tudták, hogy a demokrácia nem magától értetődik, ahogy azt is, hogy annak kiharcolása saját korukban is kemény politikai küzdelmet igényelt. Nem tévedtek, és az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak, minden társadalomban újra és újra meg kell harcolnia – mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a közös ellenzéki ünnepi videó nyitányaként.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a márciusi ifjak is elismerték, amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze bennünket.

Mert a mi, közös feladatunk ugyanaz, mint nekik volt. Félretenni az apró vitákat és nézeteltéréseket, hogy együtt, összehangoltan szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amit a hatalom dobott elénk

– fogalmazott Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa. 

Orosz Anna a Momentum színeiben március 15. apropóján azt említette meg, hogy Magyarország jövőjében nincs helye a cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatott rádióknak, valamint a bezárt napilapoknak. Mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem – emelte ki Újbuda alpolgármestere. 

A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint mi sem leszünk szabadok, míg nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség.

A törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, hanem mindenki legyen egyenlő

– fogalmazott a független EP-képviselő. 

Tóth Bertalan az MSZP részéről azt ígérte a március 15-i videóban, hogy véget vetnek a magyar nép kifosztásának, Szabó Tímea a Párbeszéd részéről pedig elmondta, hogy valódi esélyegyenlőséget teremtenek. 

Gyurcsány Ferenc is megszólalt a közös ellenzéki üzenet részeként, és kifejtette, hogy olyan Magyarországot kellene építeni, ahol a hatalom nem akarja megmondani, hogy kik vagyunk és mit nevezünk családnak, illetve hogy a nő nem csak a konyhában és a szülőszobában nő. 

Kapcsolódó

Gyurcsány Ferenc: Az oltási terv összeomlott, vagy nem is volt

Szerinte sokakat tart félelemben a bizonytalanság.