Mesés lottónyereményekkel magyarázza meggazdagodását Kompolt polgármestere

2021.03.16. 07:24

Egy sportöltöző miatt áll a bál az ország egyik legmegosztottabb falvában, ahol a független polgármestert hosszú évek óta bírálják a helyiek feltűnően jó anyagi helyzete miatt. A Heves megyei Kompolt első embere, Balázs Zoltán a Blikknek elmondta: az öltözőfelújításra 38 millió forint jutott a Magyar Labdarúgó-szövetségnek hála, ebből tízszázalékos önrészt az önkormányzat fedezett.

A helyiek közül sokan azt gyanítják, hogy nem költöttek rá ennyit, mondván, rossz minőségű anyagokat használtak. A lap információi szerint feljelentés történt, az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

A polgármester anyagi helyzetét is sokan vitatják. A Blikknek különös választ adott arra a kérdésre, mi áll a meggazdagodása hátterében:

Skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem.

A mai napig felbukkan az a negyvenedik születésnapján készült fénykép, amelyen az látható, ahogy egy meztelen női testen vágja fel a tortáját. Erről annyit mondott: a szűk baráti köre lepte meg, és bár „lehet vitatni, ez jó ötlet volt-e”, de vállalja, mert „nagy rajongója a női nemnek”.

Balázs Zoltán 2014 óta vezeti a települést, mindössze egy szavazattal nyert. Szavazatvásárlás gyanúja miatt eljárás indult ellene, végül a hét vádpontból három miatt megrovásban részesítették, további négy vádpontban pedig bizonyítottság hiányában felmentették.