Úgy fogy a pénz Szentendrén, hogy félmilliárddal több jön az államtól

2021.03.16. 11:59

Egyre több pénzt kap Szentendre, annak dacára, hogy a város polgármestere arra panaszkodik, hogy a kormány intézkedései miatt csökkennek az önkormányzat bevételei – írja a Mandiner. A lap utánajárt, hogy milyen a város anyagi helyzete, miután az ellenzéki összefogás (Jobbik, DK, MSZP, Momentum, LMP) jelöltjeként megválasztott Fülöp Zsolt polgármester is bevételkiesésről panaszkodott.

A városvezető a napokban hirdette ki az idei költségvetést. Az előző évben elfogadottal összehasonlítva látható, hogy a kettő majdnem megegyezik.

Az idei tervezet főösszege 8,41 milliárd forint, amely mindössze 0,9 százalékkal (76 millió forint) marad el a 2020-astól, annak ellenére, hogy akkor még semmi jele nem volt a válságnak, így az önkormányzat bizakodóbb módon tervezhette a költségvetést

– írják, hozzátéve, hogy az idei költségvetés már a válság okozta adóbevétel-csökkenéssel, az iparűzési adók, valamint a turizmus bevételeinek részleges hiányával, az elengedett bérleti- és közterület-használati, valamint parkolási díjakkal is számol. 

Mint az összefoglalóban olvasható, eddig nem látott mértékű kormányzati támogatásban részesül Szentendre idén, amelynek összege több mint félmilliárd forinttal meghaladja a 2020-as támogatás mértékét. Ráadásul az önkormányzat több mint harminc százalékkal nagyobb állami feladatellátási támogatásban részesül. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati választások óta már közel negyven százalékkal kapnak többet a feladatok ellátására.