Kis híján leégett az erdő Tökölnél egy kigyulladt autó miatt

2021.03.17. 08:23

Tököl külterületén földúton autózott 2021. március 16-án egy huszonkét éves férfi, aki észrevette, hogy kigyulladt a járműve. Megpróbálta eloltani a tüzet, ám amikor belátta, hogy erre nem képes a hatóságok értesítése nélkül, egész egyszerűen hazasétált – olvasható a rendőség portálján.

A férfi elsőként arra lett figyelmes, hogy járműve motorteréből erős füstszagot érez, majd látta, hogy annak jobb eleje lángra kapott. Ezek után kiszállt az autóból, és egy nála lévő üdítőt locsolt az égő autóra, így próbálta megfékezni a tüzet, azonban miután nem járt sikerrel, magára hagyta a járművet, illetve nem értesítette sem a rendőrséget, sem a tűzoltókat, és minden további nélkül elhagyta a helyszínt. 

Az autó teljes terjedelmében kiégett, valamint környezete, mintegy háromezer-ötszáz négyzetméternyi terület is a tűz martalékává vált. Károsodott a növényzet, kiégett a közeli nádas egy része, a fák törzse megperzselődött; könnyen kialakulhatott volna erdőtűz is. 

A tököli autótulajdonost elfogták a rendőrök, és gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta az egyenruhásoknak, hogy eszébe sem jutott, mekkora kárt okozhat a természetben égő járműve. Vele szemben környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon.