Elejét veszik a nagy húsvéti mozgásoknak, szigorításokra készül a kormány?

DBZOL20201208032
2021.03.17. 14:32 Módosítva: 2021.03.17. 19:21

Az operatív törzs megfontolhatja, hogy a több mint tízezer kórházban ápolt koronavírusos eset miatt újabb szigorításokra tegyen javaslatot – értesült az Index. 

Úgy tudjuk, hogy a szakemberek célja elejét venni a húsvéti nagy mozgásoknak. Információink szerint március 22-ig valószínűleg maradnak az eddigi szigorítások. Kormányzati forrásaink egymásnak ellentmondó információi szerint elképzelhető, hogy már semmilyen újabb korlátozás nem lesz, az eredeti terveknek és a nemzeti konzultáció eredménye alapján húsvét után fokozatosan enyhítenek. Megkeresésünkre a Kormányzati Tájékoztatási Központ határozottan cáfolta, hogy ma délután válságülést tartanak a romló járványügyi adatok miatt.

Más forrásoktól viszont úgy értesültünk, hogy még az ünnep előtt életbe lép egy regionális szigorítás. 

Galgóczi Ágnes az M1-nek adott hétvégi interjújában azt mondta, hogy hamarosan olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be. Miután a kórházak terheltsége folyamatosan nő, egyes megyékben sokkal szigorúbb korlátozásokat vezethet be az Orbán-kormány. 

Százezer lakosra vetítve jelenleg Komárom-Esztergom, Somogy, Pest, Győr-Moson-Sopron és Nógrád a legfertőzöttebb öt magyarországi megye, így ha a kabinet a régiónkénti szigorítások mellett dönt, elképzelhető, hogy megtiltják az átjárást,

magyarán nem lehetne Budapestről leugrani a Balatonra húsvét előtt.

És akár tovább szigoríthatják a maszkhasználatot, megkövetelhetik a többi maszknál erősebb védelmet nyújtó FFP2-es maszkokat, bizonyos ágazatokban elrendelhetik a kötelező home office-t is, ahogyan az például Lettországban történt, és akár a bolti vásárlás szigorításának valamilyen formája is visszatérhet.

Kérdéseinket az esetleges szigorításokról elküldtük az operatív törzsnek, a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, az Emminek és a Miniszterelnökségnek. A Kormányzati Tájékoztatási Központtól a következő választ kaptuk: „A már megjelent értesüléseik helytelenek, minden alapot nélkülöznek.”

Frissítés: 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy esti Facebook-posztban ugyancsak cáfolta, hogy megyénként eltérő járványvédelmi korlátozó intézkedéseket tervezne a kormány. Úgy fogalmazott, hogy 

"Az állítás minden valóságalapot nélkülöz."

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)