Merkely Béla: A járvány után nem lesz már olyan az életünk, mint korábban

D KOS20200525003
2021.03.18. 16:12

A Covid–19-pandémiát követően nem lesz már olyan az életünk, mint előtte, hiszen felértékelődött az egészségünk, a család és a társadalmi kapcsolatok iránti vágyunk – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom kérdésére. 

Az orvosprofesszort arról kérdezték, hogy mi vár ránk a járvány levonulását követően.

A tragédiák emléke megmarad, ugyanakkor emlékezni fogunk az egészségügyi dolgozók helytállására, a heroikus küzdelmükre is, valamint arra az összefogásra, amivel ezt a világjárványt legyőztük

mondta Merkely Béla. Kitanics Márk pszichológus, igazságügyi orvosszakértő a mentális egészség szempontjából elemezte a jövőt. Mint fogalmazott, a Covid–19 utóhatása igen sokáig velünk marad.

Úgy vélem, hogy hosszú éveken keresztül meghatározza majd a gondolkodásunkat, sőt, elmélyíti a félelmeinket egy hasonló helyzettől, egy hasonló megbetegedés lehetőségétől. Fontos lenne, hogy felismerjük, miben kellene változnunk és változtatnunk ahhoz, hogy egy hasonló jellegű pandémia ne következhessen be, bár ezzel kapcsolatosan szkeptikus vagyok. Egy bizonyossá vált, nevezetesen, hogy a korlátozott és elégtelen információk miatt a bizonytalanság hihetetlen félelmet szült, úgy vélem, hogy a kommunikáció és a megfelelő információközlés ezt a szorongást és félelmet jelentősen csökkenthette volna

– mondta a pszichológus. Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a járvány gazdasági, vállalkozásokra gyakorolt, majd hátrahagyott hatásairól osztotta meg gondolatait, miszerint a koronavírus nem más, mint az egész világot sújtó újkori ostorcsapás, ami hullámszerűen rengette meg az egész világot, és egy szempillantás alatt változtatta meg a társadalmi és gazdasági rendszereket.

(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)