Vonzóbb lett az egyetemi élet

2021.03.18. 12:12

Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly − jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hangsúlyozta: a modellváltó egyetemek is népszerűek.

Kapcsolódó

Új finanszírozási rendszer jön az egyetemeken

Meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység.

Idén csaknem 10 ezerrel többen, összesen mintegy 102 ezren jelentkeztek alap- vagy mesterképzésre, osztatlan képzésre vagy felsőoktatási szakképzésre, mint tavaly, közölte a tárca a honlapján. 

A legnépszerűbbek ez évben is a gazdaságtudományi szakok voltak, de többen akarnak bölcsészettudományokat tanulni, készülnek tanárnak vagy orvosnak.

Kapcsolódó

Schanda Tamás: 1500 milliárd forint jut a felsőoktatás fejlesztésére

Cél, hogy Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljünk 2030-ra.

Schanda Tamás megerősítette: legalább 1500 milliárd forinthoz jutnak a következő években az egyetemek, főiskolák.