Szlávik János: A koronavírus nem válogat a vércsoportok között

2021.03.19. 10:43

Ne ringassuk magunkat álomba, a koronavírus-járvány nem válogat a vércsoportok között, teljesen mindegy, hogy kinek milyen a vércsoportja. Egy-egy típusnál csökkenhet az esélye a fertőzöttségnek, de ez rendkívül minimális – mondta a Kossuth rádió délelőtti műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János.

A szakember szerint az oltóanyagok egyike sem tartalmaz penicillint. A Pfizerrel és az AstraZenecával kapcsolatban kezdetben felmerült, hogy allergiás reakciót váltanak ki, de ez szinte minimális minden országban, és kezelhető is.

Kapcsolódó

Szlávik János: Öt évvel csökkent a koronavírus miatt kórházba kerülők átlagéletkora

Ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozási arány is.

Szlávik János azt is elmondta, hogy az idős embereket elsősorban a Pfizer és a Moderna vakcinájával oltják. Ezek azok az oltások, amelyek ugyanazt a válaszreakciót adják, mint a fiataloknál. A 65 év feletti betegek abszolút veszélyeztetettek és elsőbbséget élveznek, bármelyik oltást el kell fogadni. Az oltási sorrendben minden krónikus beteg előnyt élvez – húzta alá a szakorvos.

Ha valaki nem fogadja el a felkínált védőoltást, akkor a második sorrendbe, azaz hátrébb kerül. Ezáltal biztosan később fogják beoltani, de hogy mennyivel, az attól függ, hogy mennyi védőoltás érkezik – figyelmeztetett Szlávik János.

Kapcsolódó

Szlávik János: Nyugodtan beadható az AstraZeneca vakcinája

Az infektológus figyelmeztet: az oltás után néhány héttel alakul ki a védettség.