Mesterséges fecskefészkeket helyeztek el az Agrárminisztérium tetején

2021.03.20. 11:04

Mesterséges fecskefészkek kihelyezésével igyekszik a figyelmet felhívni a biológiai sokféleség megőrzésére az Agrárminisztérium – számolt be róla Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán.

A fecskék a tavasz hírnökei, ám az állományuk az elmúlt években csökkent, pedig rendkívül hasznos állatokról van szó, amelyek a kártevő rovarok fogyasztásával járulnak hozzá nagyban a természet egyensúlyához, amire a miniszter emlékeztet. 

A fecskék védelme nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem közös érdek is, hiszen hozzájárulnak a kártevők számának csökkentéséhez 

– fejti ki Nagy István.

A politikus a közösségimédia-posztban beszámol róla, hogy az Agrárminisztérium tetejére tíz molnárfecskefészket és négy sarlósfecskefészket helyeztek ki, az épület falára pedig úgynevezett fecskepelenkát is felszereltek, amely felfogja a fészekből kihulló madárürüléket. 

Minden apró cselekedet számít, amit a teremtett világunk megóvásáért teszünk. Természeti értékeinket csak közösen tudjuk megvédeni: vigyázzunk a fecskékre, és óvjuk hazánk biológiai sokféleségét!

– emlékeztet rá az agrárminiszter.