Népirtás vádjával feljelentették a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét

2021.03.20. 14:55

Továbbra is az oltások mellett áll ki Boldogkői Zsolt, annak ellenére, hogy egy oltástagadó népirtás vádjával feljelentette. 

Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása...

Közzétette: Zsolt Boldogkői – 2021. március 20., szombat

Ezt a közösségi oldalán közölte a Szegedi Tudományegyetem orvosbiológiai intézetének tanszékvezetője, aki a Magyar Hangnak elmondta: a fenyegető azt akarta tőle, hogy széles körben tegye ismertté, hogy az Egyesült Államokban csaknem ezren haltak meg mRNS-alapú vakcináktól, ő azonban ennek nem tett eleget. A biológus jelezte, nem lepődött meg azon, hogy feljelentették, mert már korábban is fenyegetőztek ezzel. Egy blogon például az „egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekményére való felbujtással” vádolták, arról azonban nem tud, hogy valaki komolyan vette volna azt a feljelentésre buzdítást.

Mindenesetre nem ez az első alkalom, hogy a szegedi egyetemi tanárral szemben ellenségesen léptek fel az oltástagadók. Korábban Boldogkői Zsolt már több életveszélyes fenyegetést is kapott a közösségi oldalán, ő viszont nem tett feljelentést.