Szlávik János: Magyarországon az angol mutáns dominál, de itt a cseh és a dél-afrikai is

2021.03.20. 14:27

Magyarországon az angol mutáns a domináns, amely sokkal jobban terjed emberről emberre, súlyosabb megbetegedéseket okoz, fiatalabbakat is meg tud támadni, és halálosabb, mint a korábbi variánsok – figyelmeztetett az M1-en Szlávik János, hozzátéve, hogy találtak már itthon  dél-afrikai és cseh változatot is.

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa ugyanakkor kijelentette:

Az oltásokkal és a járványügyi intézkedésekkel le fogjuk győzni mindegyik mutáns vírusvariánst.

Az infektológus elmondta, hogya járványügyi helyzet tovább súlyosbodik, egyre több a fertőzött, és emelkedik a halottak száma. A korábbi hullámok tapasztalata, hogy a szigorító intézkedések bevezetésétől néhány hétnek el kell telnie, hogy azok eredményei látszódjanak, és valószínűleg még ebben a stádiumban vagyunk – tette hozzá. 

Szlávik János szerint Magyarországon

tovább kell oltani, hogy a legtöbb ember megkapja legalább az első oltást.

Azokban az országokban, ahol sokat oltanak, elkezdett csökkenni az esetszám, illetve a kórházba kerülők és a halálos áldozatok száma is, ezért az emberek ezt látva sokkal jobban bíznak a vakcinákban – mutatott rá. 

Egy friss tanulmányra hivatkozva beszámolt arról is, hogy ha a fertőzésből felgyógyultak 15, újabban akár 30 százalékát érintő, úgynevezett hosszú Covid-szindrómában szenvedők a gyógyulás után három hónappal védőoltást kapnak, akkor a vakcina jótékony hatással lehet a tüneteikre.