Egy kis elírás: Tállai András szerint 1500 milliárd embert oltottak már be Magyarországon

2021.03.20. 16:18

Jól halad az oltás – állítja az Orbán-kormány. A legutóbbi tájékoztatás szerint a beoltottak száma, akik legalább egy dózist megkaptak valamelyik vakcinából, átlépte az 1,5 milliót. És ennek örömére Tállai András, a NAV korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium államtitkára is posztolt gyorsan egyet Facebook-oldalára, csak egy kicsit elszámolta magát. 

A politikus azt írta a bejegyzésben, hogy „csak a regisztráció és az oltás vezethet ki bennünket ebből a nehéz helyzetből”, és csatolt egy képet is a szöveghez, amelyen ez állt:

1 500 000 millió ember kapott oltást Magyarországon.

Ez valójában azt jelentené, hogy eddig 1500 milliárd embert oltottak be. A hibára a bejegyzés alatt a kommentelők hívták fel a figyelmet. Egyszerű elírásról van szó, amit az is bizonyít, hogy ezután lecserélték a képet, eltávolították a „millió” szót, és újra feltöltötték. De aztán annyira cikinek érezhették, hogy végül az egész posztot törölték Tállai András Facebook-oldaláról.