Soron kívül kaphatnak oltást az Auchan dolgozói, az operatív törzs cáfol

2021.03.22. 07:30

Kérdőíves regisztráció után soron kívül oltási lehetőséget biztosít alkalmazottai számára az Auchan – értesült a 444. A portál úgy tudja, hogy a vállalkozás erre a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoporttal való együttműködésben kerítene sort, de Varga-Futó Ildikó kommunikációs igazgató a hátterét firtató kérdést azzal hárította, hogy „az oltások tervezésével, illetve az oltóanyag biztosíthatóságával kapcsolatos döntések meghozatala az operatív törzs hatáskörébe tartozik, a cég pedig mindenben együttműködik a honvédelmi tárca illetékeseivel „az érintett munkatársai oltásának az oltási tervbe történő beilleszthetősége” érdekében. Az operatív törzs nem válaszolt a kérdésekre az ügyben, a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón azonban cáfolta az Auchan-dolgozók soron kívüli beoltásáról szóló információt.

Februárban a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy az egyik piacvezető áruházlánc raktárainak alkalmazottai korábban kaphatják meg a koronavírus elleni oltást. A lap akkor azt írta, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kezdeményezésére a cég logisztikai központjában már zajlott is az országos felmérés arról, hányan élnének a soron kívüli oltás lehetőségével. Mindezt később az operatív törzs cáfolta, mondván erről „félreérthető” hírek jelentek meg a sajtóban.