„A magánegészségügynek is részt kell vennie a Covid-ellátásban”

A magánegészségügy ma már nem a gazdagok kiváltsága, a koronavírus-járvány pedig növelte a magánszolgáltatók iránti keresletet

– többek között erről is beszélt Mári Róbert, a Wáberer Medical Center ügyvezető igazgatója az Index Kibeszélő című műsorában. 

Mári szerint a magánegészségügy képes alternatívát biztosítani a betegek számára az államival szemben, „csak nagyon meg kell gondolni, hogy milyen területeken”. 

A szakember arról is beszélt, hogy a magánegészségügy már eddig is kivette a részét a járvány elleni védekezésből, hiszen

nagy számban végeznek Covid-szűréseket a lakosság körében. 

Az egészségügyi béremelés Mári szerint nem állította meg az orvosok, ápolók átáramlását az államiból a magánegészségügybe, ugyanakkor még van idejük az orvosoknak eldönteni, hol kívánnak praktizálni a jövőben. 

A Kibeszélőt podcast formátumban is meg lehet hallgatni itt: 

Az Ön böngészője nem támogatja a HTML5 audio-t.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

1 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11