Erdőkertesi háziorvos: Meg akarnak félemlíteni

2021.03.22. 09:16

Megszólalt az az erdőkertesi háziorvos, aki korábban megtagadta a páciensei beoltását. Kiss Csaba a 444-nek adott interjút, amelyben többek között elmondta, hogy szerinte az nem járványügyi védekezés, ha embereket bezsúfolnak a járvány alatt egy orvosi rendelőbe. Arról is beszélt, hogy a háziorvosok a minisztériumtól és Müller Cecíliáéktól sokszor egymásnak ellentmondó utasításokat kapnak. 

Elmondása szerint hiába közölte a Pest Megyei Kormányhivatallal, hogy a rendelő adottságai szerinte nem adottak az oltás elvégzéséhez, ennek az lett az eredménye, hogy egymillió forint bírságra büntették. Azt mondta, ezzel akarják megfélemlíteni. Leszögezte, hogy nem hagyja magát, jogi útra tereli az ügyet, és mivel sokan támogatják, ha úgy alakul, gyűjtést is szervez. Szót ejtett arról is, hogy a vele azonos véleményen lévő kollégái nem mernek kiállni a saját igazukért. 

Aki fideszes, az most zsigerből gyűlöli a másikat, ha bármilyen más nézete van; lassan fordítva is így működik. Most olyan világot élünk, hogy ha nem egyezik a véleményed, lenyomnak

– fogalmazott a háziorvos, aki csekély politikai múltjáról is beszélt.