A pedofil ügyek kezelését is újraírná a kormány

2021.03.22. 16:21

Úgy tűnik, mégsem marad teljesen visszhang nélkül a gyermekmolesztálások ügye a kormányzat részéről sem – miután Erdő Péter bíboros bejelentette, hogy gyermekvédelmi felelőst neveznek majd ki az egyházmegyékben –, bár a legutóbbi KormányInfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még arról beszélt, hogy nem átfogó, hivatalos vizsgálatokra van szükség egyházi vagy világi intézményekben, inkább azzal kell foglalkozni, miket írt néhány „balliberális véleményvezér”.

A parlament hétfői ülésnapján aztán a jobbikos Ander Balázs kérdezett rá az azonnali kérdések órájában, hogy miért nem vette tárgysorozatba a kormánytöbbség pártja  pedofil bűncselekmények büntetési tételeinek szigorítását célzó törvényjavaslatát. Az MTI tudósítása szerint ebben a javaslatban többek között pedofilregiszter létrehozását, valamint a szexuális erőszaktevők gyógyszeres kezelését is szorgalmazták.

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára válaszában hangsúlyozta:

jelenleg is zajlik egy gyermekvédelmi csomag kidolgozása, valamint ezen bűncselekmények kezelésének átfogó áttekintése.

A kormányoldal emiatt folyamat miatt tartózkodott a javaslatok támogatásától. A szabályozás alapjait újra kell építeni, ez azonban csak átgondoltan lehetséges - jelentette ki az államtitkár.