Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Átveszi az állam az önkormányzati szakrendelők irányítását

D  YT20210225006
2021.03.23. 20:07

A hatékonyabb egészségügyi védekezés, a betegellátás és az egészségügyi dolgozók kiegyensúlyozottabb terhelése, valamint a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében a területileg illetékes kórházak szakmai irányítása alá kerülnek az önkormányzati szakrendelők a veszélyhelyzet idejére – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont az MTI-t.

Mint írják, az intézkedés lehetővé teszi, hogy a legkiélezettebb védekezési helyzetben egységes irányítás alá tartozzon az egészségügyi ellátórendszer, fokozva a vírus elleni védekezés hatékonyságát. Kiemelték: a koronavírus-járvány most zajló harmadik hullámában minden eddiginél több a kórházi beteg és nagyobb terhelés alatt vannak a kórházak. Fontos, hogy az önkormányzati fenntartású szakrendelők és dolgozóik is szükség szerint részt vegyenek a járvány elleni védekezésben, koordináltan végezzék a betegellátást, és az oltás tömeges szakaszában majd megfelelően hajtsák végre az oltási feladatokat.

A jogszabály ezért a veszélyhelyzet idejére a városi kórházakhoz telepíti a területükön működő önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátóknál a szakmai irányítási jogkörök gyakorlását, a járóbeteg-szakellátó szolgáltató működésének felügyeletét, és a javaslattételt a járóbeteg-szakellátó egészségügyi szolgáltató egészségügyi dolgozói és szakdolgozói jogszabályban meghatározott berendelésére. A jogszabály rögzíti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmények folyamatos munkarendben működnek.

Emellett a kormányrendelet az irányító megyei intézmények (azaz a megyei kórházak, a vidéki egyetemi klinikai központok, a fővárosi centrumkórházak) hatáskörét kiterjeszti az illetékességi területen valamennyi egészségügyi tevékenység irányítására. Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie.

A veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzati szakrendelők vezetői fokozott felelősséggel kötelesek ellátni vezetési, irányítási feladataikat, különösen felelnek az általuk vezetett szakrendelő folyamatos, teljes körű, határidőben történő és valós adatszolgáltatásáért.

A szakrendelők vezetői kötelesek a hatékony és összehangolt védekezés érdekében az országos kórház-főigazgató védekezés megszervezésére vonatkozó utasításait végrehajtani, folyamatos kapcsolatot tartani az irányító szerv vezetőjével, az Országos Mentőszolgálattal, valamint a megyei, fővárosi védelmi bizottsággal. Az önkormányzati szakrendelőt működtető egészségügyi szolgáltató felel az általa végzett védőoltási tevékenység jogszerűségéért, szabályszerűségéért, szakszerűségéért – olvasható a Koronavírus Sajtóközpont közleményében.

(Borítókép: Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcinával oltanak egy kórházban 2021. február 25-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)