Elfogták a gödöllői templom gyújtogatóját

2021.03.24. 07:34

Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A nyomozók eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, akinek a lakásában a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközöket is megtalálták – írták.

A gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal, és meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt, és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott. A Gödöllői Rendőrkapitányság vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, és kezdeményezte letartóztatását – áll a közleményben.