Már félezer önkéntes jelentkezett egészségügyi munkára

2021.03.24. 11:43

Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) hétfőn indított akciójában − tájékoztatta a közszolgálati televíziót az OKF főigazgató-helyettese.

Takács Péter elmondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje tavaly, az őszi második hullám idején hirdetett a mostanihoz hasonló akciót. Akkor több mint ezren jelentkeztek. Megjegyezte: az idei első napi adatból kiindulva a jelentkezők száma bőven meghaladhatja a tavalyit. Úgy fogalmazott: a szakképzés szerinti területen mindenki hasznos tud lenni a koronavírus elleni küzdelemben, ezért is 

várják az orvosok mellett gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is.

Jó néhány területen, főként a „terhelt” északi régióban elkezdték az átszervezéseket az egészségügyben. Győr–Moson–Sopron, Komárom–Esztergom, Szabolcs–Szatmár–Bereg és Nógrád megyében „csúcson van” a kórházban ápoltak száma − hangsúlyozta Takács Péter.

Az érintett területeken a rutinos egészségügyi munkatársak végzik majd a fertőzöttek intenzív kórházi ellátását. Az akcióba jelentkezők az átvezényeltek feladatait veszik át, esetenként szakrendelésben, illetve oltópontokon folyó munkában segítenek − tudatta az OKF főigazgató-helyettese.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság várja a jelentkezéseket.