45 milliárdos közbeszerzést fúrt meg Gulyás Gergely

A 45 milliárd forintos gigatendert közbeszerzési tanácsadásra írták ki, a jelentkezők jövő hétfőig pályázhattak volna, de váratlanul két helyről is megtorpedózták az eljárást. 

A hírre felfigyelt Telex szerint az ilyen hatalmas tendereket megtámadni nehéz, mivel a magas pályázati érték miatt a jogorvoslat kezdeményezése is több tízmillió forintba kerülne, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Cordict Kft. most mégis megtette, őket pedig Gulyás Gergely követte, aki a Miniszterelnökség nevében támadta meg az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. Ez azért is meglepő, mert nem jellemző, hogy két kormányzati szerv nem egymás között, a színfalak mögött rendezi a nézeteltérését.

A lap úgy tudja, hogya fő kifogás a verseny korlátozása volt, mivel a tender a következő négy évben legfeljebb háromszereplősre szűkítette volna a közbeszerzési tanácsadók állami piacát. De azt is lehetségesnek tartják, hogy a kormány felismerte, az uniós pénzek lehívása most fontosabb, nem lehet ilyenekkel kockára tenni.  Csütörtök délelőtt mindenesetre az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben már meg is jelent a kiírás visszavonása. Már csak az a kérdés, hogy végleg lekerül-e a napirendről, vagy némi ráncfelvarrás után újra kiírják-e.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

1 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11