Közeleg az idő, káosz lesz a fejekben

Március utolsó hétvégéjén – ahogy 42 éve minden tavasszal – előbbre kell állítanunk az óráinkat. Egy órával korábban kelni nem mindenki számára tűnik komolyabb erőfeszítésnek, azonban az átállítást követő hétfői napon megszaporodó balesetekről, szív- és érrendszeri halálozásról, illetve általában 40 perccel kevesebb alvásról árulkodnak. A járvány miatt elnapolt, de a közeljövőben várhatóan döntést igénylő kérdés az unióban:

A STANDARD (JELENLEG TÉLI) VAGY A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁST ÁLLANDÓSÍTSUK?

Arról, hogy vajon mi jobb az embernek, nagy a vita. Ez függ attól is, ki hogyan él. Van, aki szeret később lefeküdni, következésképp tovább aludni, és van, akinek a reggel korán kezdődik. A nyári időszámítás mellett szólhat az is, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi, nyári hosszabb nappalokra. A kormányoknak előbb-utóbb dönteniük kell – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke –, ehhez fontos lenne, hogy az emberek véleményét meghallgassák, de a tudomány álláspontját sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az alváskutatók és az idő biológiájával foglalkozó hazai és nemzetközi szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő. A kérdéskör komoly gazdasági és társadalmi összehangolást igényel nemzetközi szinten.

Így nem fordulhat elő, hogy például a szomszédos országokban különböző időszámítás legyen

– húzza alá a Magyar Alvás Szövetség közleménye.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája