Rudolf
2 °C
13 °C

Budapest fejlesztésében egyetértésre kell jutni

DSC 5802
2021.03.25. 19:50 Módosítva: 2021.03.26. 10:24

– Alapvetően optimista ember vagyok – hangsúlyozta Fürjes Balázs államtitkár azon az online sajtótájékoztatón, melyet Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel közösen tartott a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa mai ülését követően. Ennek megfelelően ismét felsorolta azokat a célterületeket, melyekben sikerült közös álláspontot kialakítani a főváros vezetésével.

A várospolitikus azonban három olyan területet is megnevezett, ahol – ahogyan fogalmazott – még bele kell tenni a munkát a közös álláspont kialakításába; ez a Galvani híd, a Városmajor ügye, illetve a Városliget kérdése.

„Békeidőben” naponta egymillió ember jön be autóval a főváros belső részeibe, ennek a nyomásnak az enyhítésében kapna jelentős szerepet a Galvani híd, mely egyben a Dél-Buda, Észak-Csepel és Dél-Pest közti közlekedési kapcsolatot is erősítené. Megépítése 50–55 ezer autóval kisebb forgalmat eredményezne a belvárosi hidakon, és napi 6000 autóval csökkentené az Üllői út belső szakaszának forgalmát. A főváros részéről a híd továbbtervezéséhez még hiányzik egy közútkezelői hozzájárulás – mondta Fürjes Balázs.

A hidak nem a semmiből jönnek és a semmibe mennek – fűzte hozzá Kiss Ambrus. Szerinte azt is meg kell nézni, hogy az ottani forgalom hogyan csatornázható be az úthálózatba. Minderre tekintettel azt hangsúlyozta, hogy a főváros azt a nyomvonalat tudja csak támogatni, amiben az érintett városrészek, azaz a X., a IX., a XI. és a XIX. kerület vezetése közösen megállapodott.

A városmajori park megújításában egyetértés van, csak egy részletkérdés nyitott: a fővárosi fenntartásban lévő Városmajori Szabadtéri Színpadnak lehetne-e másik helyszínt találni.

Sose értettem, hogy Budapest két szabadtéri színpada, a margitszigeti meg a városmajori miért van egy kőhajításra egymástól 

– mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a város pesti oldalán nincs ilyen szabadtéri színpad. Jó helyszínnek tartaná azonban a Népligetet, így a városmajoriakat zavaró parkolási mizéria is megszűnhetne, a terület pedig a park zöld felületének újra részévé válhatna. Kiss Ambrus arra emlékeztetett, hogy Fürjes államtitkár két hete írt egy levelet, melyben arra tett javaslatot, hogy ez a kérdés majd egy későbbi ülésen kerüljön napirendre, nem is készültek erre. Ugyanakkor aláhúzta, hogy egy ilyen kulturális intézmény megszüntetése nem játék, csak nagyon biztos alapokon nyugvó megállapodást lehet ezért kötni.

Liget-ügyben az volt a kormányzati javaslat, hogy hozzanak létre egy szakbizottságot az FKT-n belül, ami a vitás kérdéseket szakmai oldalról vizsgálná meg. Ma ebben sem sikerült dűlőre jutni. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt emelte ki, hogy a projekttel összefüggésben még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy olyan dologról tárgyalnának, amit nem támogatnak. 

Társbérletben kötelező az együttműködés, hangsúlyozta Kiss Ambrus, utalva arra, hogy a főváros fejlesztésének közös ügyét most eltérő politikai oldalak képviselőinek kell előmozdítani.

A kormány a jövő héten tárgyal a főváros vezetésével Budapest kieső bevételeinek lehetséges kompenzációjáról.

(Borítókép:  Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Fotó: Bődey János / Index)