Napokon belül átléphetjük lélegeztetőgépeink kapacitását

2021.03.25. 17:37

Az egészségügy elérte teljesítőképességének határait, mivel az intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen ápolt betegek száma gyors ütemben nőtt az utóbbi időben. Eközben az új fertőzöttek száma sem csökkent számottevően, így nehéz hetek állnak a magyar egészségügy előtt – írja elemzésében a Portfolio

Egyre nagyobb a baj

A kórházakra óriási terhelés nehezedik, és bár a kormány tagadja, hogy problémák lennének a kapacitással,

több jelből is arra lehet következtetni, hogy az egészségügy lassacskán eléri teljesítőképességének határát.

Az utóbbi egy hétben a kórházban ápolt betegek száma 13 százalékkal, a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma pedig 25 százalékkal emelkedett, ami gyors növekedés ilyen rövid idő alatt. Mindemellett a csütörtöki kormányinfón azt is megtudtuk, hogy 

1784 FŐT KEZELNEK INTENZÍV OSZTÁLYON KORONAVÍRUS-FERTŐZÉS MIATT.

Ez utóbbi új információnak számít, mivel korábban csak a kórházban ápoltak és a lélegeztetésre szoruló betegek számát hozták nyilvánosságra (utóbbiakat szintén az intenzíven kezelik, viszont nem minden intenzív osztályi beteg szorul lélegeztetésre).

A betegségek is súlyosabbak

Lélegeztetőgépen egyébként jelenleg 1467 beteg van, ami azt jelenti, hogy

az intenzív osztályon kezelt betegek 82 százalékát kell jelen helyzetben lélegeztetni.

Ez azért figyelemre méltó, mert arra mutat rá, hogy a harmadik hullám alatt nemcsak a fertőzések száma nőtt meg drasztikusan, hanem a súlyos betegségek száma is. A második hullám idején ugyanis 82 százalék helyett még csak az intenzíven kezelt betegek körülbelül kétharmadát kellett lélegeztetni.

A túlélési arány is romlik 

A Portfolio becslése szerint az 1784 koronavírus-beteg mellett körülbelül 500-550 fő lehet még, akik nem a vírus miatt fekszenek intenzív osztályon. Ezzel feltételezhetően

2300 körül lehet az intenzív osztályon kezeltek száma.

Ez a szám azért számít különösen soknak, mert az intenzív osztályokon a becslések szerint 1200-1300 beteget lehet ideális módon ellátni. Ezt a számot csak úgy lehet bővíteni, ha egyre több és több beteget kezelnek a szakápolók – ami viszont az ellátás minőségének romlását eredményezi. 

„Ha van is 50 intenzíves ágy egy intenzív osztályon, de csak 15 betegre elég a személyzet, akkor minden egyes további beteg, akit felveszünk a fennmaradó 35 ágyra, az már a 15 kezelt beteg esélyeit is rontja... Feltölthetjük mind az 50 ágyat betegekkel, csak akkor az lesz az eredménye, hogy 50 ágyon fog 50 beteg feküdni 2-3 százalékos túlélési eséllyel” – így magyarázta mindezt a Portfoliónak Daróczy-Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

Kőkemény hetek állnak az egészségügy előtt

Eközben a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma is jócskán feszegeti már az egészségügy tűrőképességének határait. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora tavaly decemberben még azt mondta, hogy egyszerre 1000 koronavírusos beteg lélegeztetését bírja el a rendszer.

Múlt héten az RTL megkeresésére már úgy nyilatkozott, hogy ezt a számot még meg lehet emelni 25–50 százalékkal. Ha ezt el is fogadjuk, hogy így van, az 1467 fővel már akkor is a határokat feszegeti a lélegeztetőgépen kezeltek száma. 

Ráadásul amilyen tempóban nőnek a számok, annak fényében valószínűsíthető, hogy

pénteken – vagy ha nem, akkor a hétvégén – már 1500-nál is több embert fognak lélegeztetőgépen ápolni. 

Mindehhez pedig még az is hozzájárul, hogy a kórházban, illetve azon belül lélegeztetőgépen kezelt betegek száma csak egy-két héttel azt követően kezd el csökkenni, hogy az új fertőzöttek száma visszaesik. Mindeközben csütörtökön – a március 8. óta érvényben levő intézkedések ellenére is – még mindig 9637 új fertőzöttet regisztráltak.