Ma kiderülhet, hogyan nyithatnak újra a boltok, milyen lesz a húsvét

Több tárgyalás után az Orbán-kormány szerdán meghozta a döntést az újranyitás esetleges első lépéseiről és arról, hogyan tölthetjük a húsvétot a járvány harmadik hullámában – ennek részleteiről a hamarosan kezdődő Kormányinfón számol be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A konzultációk közül a legnagyobb visszhangot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata váltotta ki, amely a kereskedelmi és szolgáltató szektor mielőbbi újraindítását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök előtt.

E szerint a javaslat szerint négyzetméter-alapú újranyitásra lenne szükség a kiskereskedelemben, vagyis

5–10 négyzetméterenként csupán egy vevő tartózkodhat az üzletekben,

a száz négyzetméter alapterületet meghaladó üzletek esetében pedig 15 vagy 20 négyzetméter juthat egy főre.

A plázák, bevásárlóközpontok üzleteit illetően is a négyzetméter-alapú korlátozások betartását javasolják, emellett kiemelt hozzáférést biztosítanának a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokhoz azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Korábban felmerült az iskolák és a vendéglátásban a teraszok nyitása is, a romló járványügyi adatok miatt azonban nem tudni, végül a kormány ezt mikor lépi meg. Az sem kizárt, hogy a húsvétra speciális szabályok vonatkoznak majd, ahogy ez karácsonykor is történt.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája