Orbán Viktor szerint szabad nyarunk lesz

Vége
D MTI20210305002
Németh Tamás
2021.03.26. 08:47
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A miniszterelnök rádióinterjúját összefoglalva a legfontosabb bejelentések: 

    • Szabad nyarunk lesz, a következő hónapban másfélszer annyi vakcina áll majd rendelkezésre, mint márciusban.
    • Bizonyos szolgáltatásokat a nyáron csak védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni.
    • Este 9-ig nyitva lehetnek a boltok, a részletszabályokat még tárgyalja az operatív törzs.
    • Április 19-én újranyithatnak az iskolák.
  • Nagy-Britanniát nehéz utolérni, de az uniós országokat megelőzve Magyarország elsőként válik szabaddá – közölte. Itt kiemelte az orvosok és az ápolók munkáját, akik napról napra mindent megtesznek azért, hogy az emberek meggyógyuljanak.  

  • „Az árbóckosárban is ülnek embereim, és biztosan mondhatom, hogy szabad nyarunk lesz” – ismételte meg. Hozzátette ugyanakkor: nyáron is lesznek olyan rendezvények, amelyek csak oltási kártyával látogathatók.

    _____

    Több cikkünkben foglalkoztunk már a védettségi igazolványok körüli anomáliákkal – íme a háttér. 

  • Az fog történni, amit Müller Cecília mond, nem más – így szólt az intézkedések kapcsán a kormányfő. Hangsúlyozta: „Mindenki fáradt, lökdösik a hajót, én pedig ott állok.”

    Kitért rá, hogy a kakofónia nem elkerülhető, mert egy modern demokráciában élünk, ezek a kütyük ráadásul fel is erősítik az emberek hangját. „Mi azt tehetjük, hogy kellő felelősséggel és rendszeresen tájékoztatjuk az embereket” – mondta. 

  • A miniszterelnök arra kérte a várandós kismamákat, hogy regisztráljanak az oltásra, ha pedig megteszik, akkor Pfizer- vagy Moderna-vakcinát kaphatnak majd.

    _____

    Az Index a napokban írt arról, hogy kockázatos járvány idején várandósnak lenni.

  • Ismertette az oltási adatokat. Mint részletezte, a 85 év felettiek közül 49 ezer ember nincs még beoltva. A 65 év felettiek 71 százaléka kapott már oltást, tért ki rá a műsorban.

    Arra kérte az embereket, hogy bízzanak a háziorvosokban, ők meg tudják ítélni, kiket kell előbb oltani azok közül, akiknek az oltásáról ők döntenek.

  • Egy ország annyit ér, ahogy ezzel a korosztállyal bánik. Nem lehet az ő szempontjaikat háttérbe szorítani – mondta a kormányfő.

  • Orbán Viktor egy dologhoz ragaszkodik: „Amíg a 65 év fölötti honfitársaink nincsenek beoltva, addig nem lehet újranyitásról beszélni.” Mint ismert, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 17,4 százalékot, szemben a 9,6 százalékos uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elöl a sorban. 

  • A gyerekek iskolai visszaengedésének előfeltételei vannak. Ez esetben el kell fogadni a pedagógusok előrevételét az oltási rendben, ezért mindenki más megértését kérjük – mondta a kormányfő. Közölte, hogy nemcsak a pedagógusokat, de az egyéb iskolai dolgozókat is be kell oltani. 102 ezer iskolai dolgozó van már regisztrálva, 82 ezret még be kell oltani. Ebben nincsenek benne a szakiskolai dolgozók és a bölcsődékben tevékenykedők, az ő felmérésük még zajlik. 

    Ezért Orbán Viktor szerint reális esély van az április 19-i óvodai, iskolai nyitásra. Addig egyébként több mint 3 millió ember kaphat oltást. Tegnap 120 ezer embert oltottak be. 

    A kormányfő ismételten közölte, hogy a háziorvosi rendszer révén képesek minden regisztráltat beoltani, ha van elég vakcina. 

  • A boltok előtt sorok alakulhatnak ki, ezért megfontolják, hogy kitolják a nyitvatartási időt, ezzel együtt a kijárási korlátozást.

    • A kijárási korlátozás pedig este 10 órától lesz érvényes,
    • a boltok 9-ig nyitva lehetnek.

    A részletszabályokat még mindig tárgyalja az operatív törzs, azok a holnapi Magyar Közlönyben lesznek nyilvánosak – mondta Orbán Viktor.

  • Magunkból indultunk ki; azt hittük, hogy Brüsszelnek olyan fontos ez a dolog, mint nekünk – folytatta a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban mondandóját a miniszterelnök. Rámutatott: „Nekünk nem az ár az elsődleges, nem potyog az égből a pénz, de ez az életekhez képest másodlagos.” Az idő a fontos. Ha olcsón nincsen, akkor inkább legyen drágább. A mi felelősségünk teljesen nyilvánvaló a választók felé – szögezte le.

  • Szijjártó Péter érdemeit nem lehet elvitatni azzal kapcsolatban, hogy már novemberben erősködött a mielőbbi vakcinabeszerzés érdekében, hogy elkerülhető legyen a lélegeztetőgépeknél tapasztalt verseny a vakcinatárgyalások során, ezért is kezdtünk már akkor tárgyalni a beszerzésekről a kormányfő szerint. Aki most kezd beszerzésről tárgyalni akár Moszkvában, akár Pekingben, az Orbán szerint csak nyáron juthat bármilyen védőoltáshoz. 

    „400 ezer vakcina van kinn, amivel oltunk, az oltottak száma elérte az 1,8 milliót” – közölte a kormányfő. Hozzátette: 250 ezer feloldásra váró orosz vakcina van raktáron, amik a Nemzeti Népegészségügyi Központ ellenőrzése után beadhatók lesznek. Második körös vakcinából 514 ezer adagnyi van raktáron, feloldásra várva, és ugyan a kormányfő sürgeti Müller Cecíliát ezzel, a szakemberek betartják a szabályokat. 

  • Az uniós vakcinaellátás is szóba került a műsorban. Orbán Viktor elmondta, a vakcinák beszerzését a nyugati világ átengedte Brüsszelnek. „Elrontottuk, rosszul döntöttünk, azt kellett volna mondani, hogy mindenki maga intézze a beszerzéseket, de az volt a közbölcsesség, hogy együtt talán sikerülni fog” – húzta alá. Mint ismert, az oltási kampány felgyorsítása és a megbízható vakcinaellátás voltak a fő témák az uniós állam- és kormányfők csütörtökön délben kezdődött videókonferenciáján. A tanácskozáson zöld utat kapott a schengeni határokon belüli utazást megkönnyítő védettségi igazolvány.

  • Egyelőre az oltás a legfőbb védelem, de most nincs elég vakcina, ezért nem tudunk több embert védetté tenni – mondta a kormányfő. A tegnapi uniós csúcsra utalva közölte, nekünk van esélyünk arra, hogy a keleti vakcinák időben beszerzése miatt szabad lesz a nyarunk. Más tagállamokban siralmas a helyzet. 

    Mi április–májusban tudunk a legtöbbet oltani, májusban lesz a legtöbb vakcinánk – közölte Orbán Viktor. 

  • Az új mutáns háromszor annyi embert tud megfertőzni, mint a korábbi variánsok, ráadásul a fiatalok is veszélyben vannak, egyre többen vannak kórházban, elhúzódó betegséget okozva nekik – hangsúlyozta a miniszterelnök a Kossuth rádióban. Kérte továbbá az embereket, hogy mindenki tartsa be a szabályokat.

  • Élő erőből is vannak tartalékaink, de ezek nem végtelenek – húzta alá a miniszterelnök. 1200 ötöd- és hatodéves orvostanhallgatót vonnak be a koronavírussal kapcsolatos munkába.

    Közölte azt is, hogy egyelőre nem akarják bevonni a végső élőerő-tartalékot, a nyugati határszélen ingázó egészségügyi dolgozókat, de megteszik, ha kell. A kórházi kapacitásokról szólva elmondta, hogy jelenleg még 10 343 ágy és 1643 lélegeztetőgép szabadon rendelkezésre áll még. 

  • Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy mikor tetőzhet a járvány – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. Ismertette, hogy reggelre 275-en hunytak el a fertőzés szövődményeinek következtében, 11 823-an igényelnek kórházi ellátást, közülük mintegy 1480-an vannak lélegeztetőgépen.

  • Pár perc, és kezd a miniszterelnök.

  • Ezért várhatóan csak ma, Orbán Viktor szokásos reggeli rádióinterjújából derül ki a friss napi járványadatokkal együtt, hogy lehet-e egyáltalán nyitásról beszélni, vagy az egyre romló adatok és a kórházi intenzíves kapacitások napokon belüli telítődése miatt inkább további szigorításokra kell számítani a közelgő húsvéti hosszú hétvégére tekintettel.

  • Ugyan a március 22-ig élő korlátozások meghosszabbítása kapcsán fokozott figyelem övezte a csütörtöki Kormányinfót, azonban Gulyás Gergely kissé csalódást okozva közölte, újabb – például a  boltnyitással  kapcsolatos – intézkedéseket várhatóan a kormányfő tesz közzé a péntek reggeli operatív törzs ülését követően.