Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

2021.03.27. 13:35

Megkezdték a munkát egyelőre tesztüzemben a Magyar Honvédség oltóbuszai – tájékoztatta a közmédiát a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozott. Kiemelte: már az 1,88 milliót is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak, akik a második oltáson is túl vannak.

Kifejtette, hogy a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet segíti az oltakozókat oltó orvossal, adminisztrátorokkal. A buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak.

A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.