Bombával fenyegette meg telefonszolgáltatóját, nem volt jó ötlet
Bombarobbantással fenyegette meg telefonszolgáltatóját egy 25 éves budapesti férfi, ha nem kapcsolják vissza a megszüntetett mobilszámát – írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást az ellen a férfi ellen, aki március 27-én betelefonált az egyik mobiltelefon-szolgáltató központjába, és azzal fenyegetőzött,
hogy ha nem kapcsolják vissza a megszűnt telefonszámát, akkor másnap bombát robbant a cég Budapest VIII. kerületi székhelyén.
A szolgáltató bejelentést tett a rendőrségen, a rendőrök pedig három órával később a lakóhelyén elfogtak a férfit. Ezt követően gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett, bár azzal védekezett, hogy
a robbantást nem gondolta komolyan, csak azt akarta elérni, hogy a panaszával foglalkozzanak a mobilszolgáltatónál.
A férfit őrizetbe vették – közölte a rendőrség.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.