Több mint hétezer rendőr kapta el a koronavírust

Több mint hétezer rendőr fertőződött meg koronavírussal, közülük tizenketten meghaltak – írja a 168óra.hu.

A rendőrség teljes személyi állományát érintően 2021. március 10-én az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 1218, a járvány kezdete óta a gyógyultak száma 5676, és a járvánnyal összefüggésben 12-en vesztették életüket

– válaszolta a lap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt közölte, hogy azok a rendőrök, akik arra igényt tartottak, már megkapták az oltást.

Aki regisztrált, és elfogadta azt az oltóanyagot, amit neki szántak, azoknak az oltása már napokkal ezelőtt befejeződött. Az maradt ki a sorból, aki időközben beteg lett, vagy esetleg nem fogadta el azt a vakcinát, amit felajánlottak neki. A pontos számokat nem tudom, a szakszervezetekkel ezt nem közlik, de az biztos, hogy az állomány zöme már átesett az oltáson

– mondta Bárdos Judit, a szervezet elnöke. Az oltási terv szerint a rendvédelmi és közigazgatási szervek azon dolgozóit, akik munkájuk alatt közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, közvetlenül a hatvan év felettiek után oltják, regisztrálniuk nem kellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Kultúr
Nincs alku, a Városligetben nem lesz Nemzeti Galéria

Nincs béke a Ligetben, a választások dönthetik el, hogy kié lesz a grund.

március 28., 19:18

  • Külföld
Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

Már készülnek a turistaszezonra.

március 29., 16:40