Eső, zápor, zivatar, de ne ezért maradjanak otthon

Késő estig kevés felhő lesz felettünk, de a Tisza vonalának tágabb környezetében erősen felhős lesz az ég, és itt szórványosan kialakulhatnak még záporok – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az éjszakai órákban már erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a délnyugati megyékben esőre is kell számítani, csak Magyarország északi harmadán lehet kevesebb felhő.

Szombaton az összefüggő felhőzet délelőttig dél felé elhagyja az országot, majd napközben a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és többfelé kell záporok, néhol zivatarok kialakulására készülni. Késő estére a legtöbb helyen feloszlanak a gomolyfelhők, és kiderül az ég. Szombaton napközben ismét nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul, de az északkeleti országrészben gyenge fagy is lehetA legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 13 fok között alakul.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Kultúr
Nincs alku, a Városligetben nem lesz Nemzeti Galéria

Nincs béke a Ligetben, a választások dönthetik el, hogy kié lesz a grund.

március 28., 19:18

  • Külföld
Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

Már készülnek a turistaszezonra.

március 29., 16:40