A bankkártyát, a PIN-kódot és lakáskulcsot is vitte a termálfürdős szarka

2021.04.04. 15:12
Egy fürdő és edzőtermek szekrényeiből értékeket eltulajdonító férfi története alapján ír arról a termálonline.hu szakportál, hogy mire kell figyelnünk akkor, ha a mobiltelefonunk mellett mást is tervezünk magunkkal vinni a csobbanáshoz vagy egy jó kondizáshoz. Annyit már most elmondunk, hogy legyünk óvatosak.

Még 2019-ben történt, hogy egy 28 éves férfi egy Pest megyei termálfürdő vendégét megkárosította azzal, hogy a szekrényéből ellopta a fürdőző mobiltelefonját és más értékeit – írja a Termalonline. Az elkövetőnek ennyi nem volt elég, ugyanis magával vitt egy bankkártyát, és megtalálta a hozzá tartozó PIN-kódot, így rögtön kivett a bankból 500 ezer forintot.

Mivel az áldozat lakáskulcsát is ellopta, bement annak OTThonába, ahonnan eltulajdonított további 40 ezer forintot.

Az elkövető nemcsak itt bűnözött, de edzőtermekbe is járt lopni, öt sértettől összesen 1,3 millió forintot vitt el. A Budapest XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit öt rendbeli üzletszerű lopás bűntettével, illetve vétségével, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással vádolja, valamint végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta ellene a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor tájékoztatása szerint. A kerületi ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság rendelje el a férfi korábbi, 10 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását.

A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy ha fürdőzni megyünk, vagy konditerembe, és magunkkal viszünk értékesebb holmikat is, érdemes nagyon körültekintőnek lenni. A fent említett eset például jó példa arra, hogy jó dolog az értékmegőrző, azonban

az sem életbiztosítás, hiszen a fürdős lopásnál az elkövető közvetlenül a bankkártya mellett megtalálta a hozzá tartozó PIN-kódot is, így a fürdő eleve nem fizetett volna kártérítést.

Megjegyzendő továbbá, hogy a fürdők, konditermek és színházak nyilvános helyek, csak azért a tárgyakért tartoznak felelősséggel, amiket oda magunkkal szoktunk vinni: egy mobiltelefon még belefér, de egy laptop vagy nagy mennyiségű készpénz már nem.