Mert jó bulinak tűnt – mondták a dombóvári szoborrongálók

2021.04.05. 10:59

Elkapták a rendőrök azt a két kiskorút fiút, akik 2020 decemberében a Dombóváron, a Szállásréti-tó partján álló, vízöntőt ábrázoló mészkőszobrot feldöntötték – tájékoztat róla a police.hu

A rendőrségi portál beszámol róla, hogy a település polgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a rongálás után. Az ügyet vizsgáló nyomozók látókörébe egy tizenöt éves attalai fiú került, akit elfogtak, és aki bevallotta a tettét.

A fiatal a szoborrongálás okaként csak annyit mondott a nyomozóknak: „mert jó bulinak tűnt”, és azt is elárulta, hogy egy szintén tizenöt éves társai is volt, akivel együtt döntötték le az emlékművet. A másik fiút is elfogták a rendőrök.

A vízöntőt ábrázoló mészkőszobor csaknem száznyolcvan centiméter magas volt, és kettétört, miután a két fiú ledöntötte a talapzatáról. 

Az eset körülményeinek vizsgálatát a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán befejezték, és a keletkezett iratokat elküldték az illetékes ügyészségnek.