Óvadékra kértek pénzt az unokázós csalók, tízmillió forintot adtak nekik
Rendőrnek adta ki magát egy pár, és így tévesztett meg többeket az úgynevezett unokázós módszerrel. Az áldozataiknak azt mondták, hogy óvadékra kell a pénz, hogy a balesetet okozó rokonukat elengedjék a fogságból – olvasható a rendőrség portálján.
A police.hu beszámol róla, hogy egy férfi telefonált egy idős asszonynak 2020. augusztus 27-én délután, majd magát rendőrnek kiadva azt állította, hogy a nő fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon.
Az álrendőr részletes tájékoztatást adott, és azt hazudta, hogy a balesetben, amit a fiú okozott, egy nő megsérült és kórházba került, a fiút pedig a rendőrségen fogva tartják, de óvadék ellenében kiengedik.
A megtévesztett asszony, aggódva fiáért, összeszedte pénzét és arany ékszereit, amelyeket a telefonon kapott utasítások szerint a megadott címre vitt. Ott a pénzzel és ékszerrel teli borítékot átadta egy nőnek, akit a hívó elmondása alapján titkárnőnek hitt. A telefonáló bűntársa nyolcszázezer forintot és több mint százezer forint értékű ékszert vett át a megrémített édesanyától.
A fővárosi rendőröknek sikerült a nőt azonosítaniuk, és október 19-én budapesti lakcímén elfogták a huszonhat éves B. Karolinát.
Később bebizonyosodott, hogy ezenfelül a nő szeptemberben további három, illetve elfogása előtt négy nappal még egy alkalommal vett át borítékokat Budapest különböző kerületeiben idős asszonyoktól; az összesen öt alkalommal több mint tízmillió forintot kapott kézhez.
A nő ez idáig ismeretlen társa ellen a rendőrök tovább nyomoznak.