Az érettségi idén mindenkit érint, üzenik a beoltatlan diákok

DVAST20200506005
2021.04.07. 20:15
A diáksereg most még otthon ül és tanul. De májusban kimegy az utcára, tömegközlekedési eszközre száll, beugrik a kisboltba nassolnivalóért. És aki hordozza a vírust, akaratán kívül megfertőzi a mellette leülő bácsit és a sorban előtte álló nénit is.

Levél érkezett az Index szerkesztőségébe az érettségire készülődő diákoktól. A levél közvetítője a kamaszok iskolai és iskolán kívüli életét átfogóan támogató tanulásközpont, az EzCool.

A küldemény feladói olyan, idén érettségiző diákok, akik kényszerűségből immár nyolc hónapja otthon tanulnak a záróvizsgákra, és szeretnének mielőbb tisztán látni, mire is számíthatnak a vizsgák lebonyolítását illetően.

Azt írják:

Nem a világot akarjuk megváltani, hanem csak egy kristálytiszta döntést szeretnénk az érettségivel kapcsolatban, amely minden diák, tanár és szülő félelmeit megszünteti. Az érettségit a döntéshozók hagyományos formában tervezik megtartani, ám a körülmények cseppet sem „hagyományosak”. Fontosnak tartjuk, hogy a döntés április első heteiben szülessen meg, hogy az egészségünket biztosító új intézkedések (például fertőtlenítés a vizsgák után, mindennap új FFP2-es maszk biztosítása a vizsgán részt vevőknek stb.) lebonyolíthatóak legyenek.

Készítettek egy videót is, mert, mint fogalmaznak:

Elegünk van abból, hogy látszólag a kutya se foglalkozik velünk. Szeretnénk azt kihangsúlyozni, hogy az érettségi vizsgák nem csak minket, diákokat és tanárokat érintenek, hanem mindenkit Magyarországon. Mert most ez a diáksereg otthon ül és tanul. De májusban kimegyünk már mi is az utcára, igénybe vesszük a közlekedési eszközöket, befutunk még a vizsga előtt a kisboltba egy kis nasiért vagy egy fagyiért a közeli cukrászdába. Ezért tehát ha mi az iskolában megfertőződünk, akkor a mellénk leülő bácsit és a sorban előttünk álló nénit is megfertőzzük akaratunkon kívül is.

Az érettségizni készülő diákok a rendkívüli körülményekre való tekintettel választ várnak a következő kérdésekre:

  • Mi történjék akkor, mikor felüti a fejét a vírus az egyik iskolában az érettségi időszaka közben?
  • Mikor pótolhatja a vizsgákat az a diák, aki tüneteket észlel magán?
  • Mikor pótolhat, ha lebetegedik?
  • Milyen szervezési intézkedésekkel lehet megelőzni a gócpontok kialakulását az iskolákban?
  • Hogyan lesz a diákok és felügyelőik számára a megfelelő védőfelszerelés biztosítva?
  • Mi történjék akkor, ha egy diáknak meghal egy családtagja?
  • Hogyan érettségizhetnek azok a diákok, akik krónikus betegségben szenvednek?
  • Hogyan érettségizhetnek azok a diákok, akik krónikus betegségben szenvedő családtaggal élnek együtt?
  • Milyen körülmények között lesznek a szóbeli vizsgák megrendezve?
  • Lesz-e tanítás az érettségi időszaka közben?

Olyan forgatókönyv nyilvánosságra hozását kérik a döntéshozóktól, amely határozott választ ad az érettségizők, tanáraik és családtagjaik kérdéseire.

Kérdéseiket megküldtük az Oktatási Hivatalnak, amint választ kapunk, megosztjuk olvasóinkkal.

(Borítókép:  Érkező diákok állnak sorban az írásbeli történelem érettségi vizsga előtt a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban 2020. május 6-án.  Fotó: Vasvári Tamás / MTI)