Legalább kétszer annyi gyerek van kórházban, mint a járvány korábbi szakaszaiban

2021.04.07. 06:57

Kétszer-háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban – mondta az ATV Híradójának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Azt látjuk országszerte, hogy a harmadik hullámban a vírusnak alapvetően az a sajátsága, hogy gyorsabban terjed, sokkal több a gyerek, az olyan is, aki kórházi kezelést igényel

– mondta a főigazgató. 

Mint mondta, immár nem lehet banálisnak tekinteni a járványt a gyerekkorban sem, bármennyire is ritka a gyerekeknél a felnőttek körében tapasztalható súlyos megbetegedés. 

Előfordult olyan eset, hogy nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, leginkább elhízott gyerekeknél, kamaszoknál, hiszen náluk is rizikófaktor a magasabb súly. Illetve a gyerekeknél előfordulhat egy másik súlyos kór is: a sokszervi gyulladásos betegség, ami egy hónappal az akut fertőzés után jelentkezik.

Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegeztetést is átmenetileg, de szerencsére őket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk

– mondta a főigazgató. 

Velkey elmondta, hogy a gyerekek esetében változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés, a láz, az ízlelés elvesztése, és légzési nehézségek társulhatnak ehhez, plusz ezek szövődményei, a már említett immunreakció, mint a sokszervi gyulladásos betegség, a magas láz, a nyaki nyirokcsomó megnagyobbodása, a bőrkiütés, a nyálkahártya- vagy kötőhártya-gyulladás, valamint a keringési vagy légzési elégtelenség.

A gyerek esetében hosszú covid-betegség is jelentkezhet, és akár hetekig, hónapokig eltarthat.

A várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus-fertőzött lesz. Elmondta:

a koraszülütt osztályok is kezelnek covidos babákat. Az esetek többségében meggyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent számukra a betegség.

A főigazgató megismételte az Indexnek adott interjújában elmondottakat, miszerint a gyerekek oltására továbbra sincs engedély, ők egyelőre nincsenek besorolva a vakcinaprotokollba, de klinikai vizsgálatok már zajlanak a világban, és reméli, ők is mielőbb sorra kerülhetnek.