Tas, Anasztázia
2 °C
7 °C

Czeglédy Csabát ajánlja szombathelyi képviselőjelöltnek a DK

DBZOL20190507013
2021.04.08. 12:16

Már tavaly novemberben is írtunk arról, hogy a szombathelyi választókerületben lehet az egyik legpuskaporosabb ellenzéki előválasztás. Az is borítékolható volt, hogy a politikában veteránnak számító Czeglédy Csaba jelöltségét fogja támogatni a Demokratikus Koalíció. Korábban az ellenzéki párt Európai Magyarok című kiadványának internetes verziójában is jelöltként tüntették fel. Most ez megerősítést is nyert, az ugytudjuk.hu írta meg, hogy a szombathelyi postaládákba bekerült egy DK-s szóróanyag, amely Czeglédy Csaba jelöltségének támogatására buzdít.

A Dobrev Klára nevével ellátott levélben az áll, hogy a Demokratikus Koalíció az ország minden szegletében rendelkezik alkalmas jelölttel, és felkészülten várják az előválasztást. A párt európai parlamenti képviselője arra kéri a szavazókat: vegyenek részt az ellenzéki előválasztáson, és azon Czeglédy Csabát támogassák.

Csaba két gyermek édesapja, születése óta a Derkovits-lakótelepen él. Ügyvéd, aki sorra leplezi le a fideszes hazugságokat, és nyeri a pereket a hatalom képviselői ellen. Haladás-szurkoló, és szenvedélyes hosszútávfutó. Mivel Csabát személyesen is ismerem, biztosan tudom, hogy ő a legalkalmasabb ember a feladatra, aki tisztességgel és kemény munkával fogja meghálálni a bizalmát. Az Ön körzetében az ő győzelme a kulcs ahhoz, hogy 2022 után egy élhető, demokratikus, szabad és európai magyar köztársaságban élhessünk

– áll a Dobrev Klára által aláírt DK-s szóróanyagon.

Czeglédy Csaba az ugytudjuk.hu megkeresésére válaszul úgy fogalmazott, hatalmas megtiszteltetés a számára, hogy a Demokratikus Koalíció őt indítja az előválasztáson. „Bízom benne, hogy a baloldali közösség bízik bennem, és bizalmat szavaz majd nekem” – tette hozzá.

A Facebook-oldalán azt írta, köszöni a DK közösségének, hogy bizalmat szavaztak neki.

Sok munkával és az emberek fáradhatatlan képviseletével fogom meghálálni. Nagyon várom az előválasztást, nemes küzdelemre számítok Ungár Péter, Bana Tibor és közöttem 

– fogalmazott Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba körül zajlik az élet, és gyakran kerül a kormányoldal célkeresztjébe. Megjárta az MSZP-t, Szombathely alpolgármestere is volt, 2014-ben az Éljen Szombathely! Egyesület, az MSZP, a DK és az Együtt támogatásával helyi önkormányzati képviselő lett, a 2019-es európai parlamenti választáson szimbolikusan felkerült a Demokratikus Koalíció listájának utolsó helyére, majd még abban az évben az önkormányzati választáson függetlenként szerzett mandátumot Szombathely 5. egyéni választókörzetében.

2017-ben bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolták meg, az ügyészség előzetes letartóztatását kezdeményezte, másfél évet ült előzetesben. A Szegedi Törvényszék 2019-ben szüntette meg vele szemben a büntetőeljárást, mert a 2019-es európai parlamenti választáson való jelöltsége miatt mentelmi jog illette meg.

A Vas Megyei Ügyvédi Kamara tájékoztatása szerint tavaly október 21-től az ügyvédi tevékenység gyakorlása alól felfüggesztették.

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője erről levélben tájékoztatta a főváros VII., illetve XI. kerületének DK-s polgármestereit, Niedermüller Pétert és László Imrét, és emlékeztetett rá, hogy mindkét önkormányzat szerződéses viszonyban áll Czeglédy Csabával.

A Czeglédy-üggyel külön cikkben foglalkoztunk, illetve arról is beszámoltunk, hogy a Kecskeméti Törvényszéken elkezdődött a pere.

Kik indulnak még?

Vas megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye: Szombathely, de még 11 település tartozik hozzá) már biztos induló Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és országos elnökségi titkára, illetve az exjobbikos Bana Tibor független országgyűlési képviselő, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke, akinek jelöltségét a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja.

Arról még nem lehet tudni, hogy előválasztás mikor lehet a választókerületben, de mindegyik jelölt már hónapok óta aktívan kampányol a jelöltségéért.

(Borítókép: Czeglédy Csaba. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)