A gyerekek oltásánál is előre kéne venni a krónikus betegeket

2021.04.09. 21:10 Módosítva: 2021.04.09. 21:10

Minél hamarabb el kell kezdeni a 16 évnél idősebb, krónikus beteg gyerekek oltását – mondta az InfoRádiónak Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Hangsúlyozta, hogy ezek a fiatalok éppolyan kockázatoknak vannak kitéve, mint a krónikus beteg felnőttek. 

Az elnök szerint elsőbbséget kell kapjanak az oltási sorban

  • a szív-,
  • légzőrendszeri-,
  • máj- vagy
  • cukorbetegséggel küzdő gyerekek.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) eddig csak a Pfizer oltóanyagát engedélyezte a gyerekek immunizálásához. Ez már 16 éves kortól adható, így fontos lenne, hogy legalább a 16–18 év közötti korosztály krónikus betegei megkapják a vakcinát – közölte Havasi Katalin. Beszélt arról is, hogy több szervezet is lobbizik azért, hogy az oltási sorban most már vegyék előbbre a 16 évnél idősebb krónikus beteg gyerekeket és családtagjaikat is. 

A szakember hozzátette: jelenleg is tesztelnek vakcinákat a 12–15 éves korosztály, valamint csecsemők körében, amint ezek zöld utat kapnak, meg kell kezdeni a gyerekek oltását is. Annál is inkább, mert a lakosság mintegy 20 százalékát teszik ki, és a nyájimmunitáshoz az oltásuk elengedhetetlen.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta, még vizsgálják, de ha az egészségügyi hatóságok rábólintanak, akkor május végéig a 16–18 év közöttiek is megkaphatják az oltást. Addigra a tervek szerint rendelkezésre áll majd mintegy 8 millió első oltás, de 7 milliónál biztosan több.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egyébként az április 19-i iskolanyitás időszerűségével kapcsolatban nem tudott egyértelműen állást foglalni. Havasi Katalin úgy vélte a fertőzést legnagyobb eséllyel a karanténban kerülhetik el, azonban egyre veszélyesebb a fiatalok mentális egészségére a bezártság.  Úgy vélte, hogy a márciusi zárás óta az otthon töltött idő jóval több volt, mint a betegség lappangási ideje, így kevés az esély arra, hogy a gyerekek a visszatérés után fertőzzenek.