Volt engedély a tarvágásra, de a lakók felháborodtak

STA9095
2021.04.09. 21:43

A közkedvelt, sokak által látogatott pilismaróti Duna-partszakaszt csonkítottak meg a napokban – számolt be a természetkárosításról több olvasónk is levélben.

Bády Viktória, aki nyolc évig működtetett büfét a ma már kihalt vízparton, megerősítette:

közel 30 nyár- és fűzfát tarvágással tüntettek el a Dunakanyar közelében fekvő partszakaszról,

amely nemcsak a helyiek körében volt népszerű hely, de sokan a fővárosból is ellátogatnak ide.

Információi szerint a fakivágás törvényesen zajlott, bár ennek módját és eszközét nemcsak ő, de sok helyi lakos is megkérdőjelezte az utóbbi napokban.

A helyiek úgy vélik, hogy a nemrég kinevezett jegyző, illetve a település önkormányzata – amely csupán egy főből áll – nem megfelelően járt el a fák kivágása során.

Példaként említik a 15 kilométerre lévő Esztergomban a Kis-Duna-parton történt fagyérítést, ahol előre kihelyeztek tájékoztatókat a szükséges munkálatokról.

A lakosság felháborodására végül a jegyző, Együd Bertalan egy közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaz: 

A Duna-parti nyárfák-fűzfák környezetünk meghatározó részei. Azonban a túlkoros és túlméretes, valamint – puhafák esetében – szépkorúnak számító faegyedek döntő többsége mára közvetlen veszélyforrást jelent az itt lakók és nyaralók forgalmára, életére. A 35-40 méteres magas, nyurga lombkorona a fák közvetlen szomszédságában lévő épületeket, építményeket és azok lakóit is folyamatosan veszélyezteti.

A dátum nélküli tájékoztatóban a jegyző kiemeli, hogy a kivágott nyárfák helyére a pilismaróti önkormányzat saját költségén tölgyfákat telepít.

Biztosíthatjuk a lakosságot, hogy a munkálatokat követően – a közvetlen balesetveszélyes állapot megszüntetésén túl – a településképet pozitívan befolyásoló megoldás fog születni már rövid távon is.

A lakók elégedetlensége azonban az utólagos tájékoztatással sem csitult, derül ki Bándy Viktória szavaiból. A közösségimédia-oldalain számtalan poszt, kép született, amely a régi dicsfényében mutatja be a partszakaszt, és emellett bemutatja a jelenlegi csupasz valóságból adódó különbséget. 

A hozzászólásokban kifogásolják, hogy a közleményben szereplő szakszerű csonkolás és a menthetetlen fák kivágása helyett letarolták a teljes partot, mások pedig a szakértő személyét firtatták, illetve a szakértői vélemény nyilvánosságra hozatalát követelték. 

A Fióka- és Madármentés nevű szervezet szerint a fakivágáson túl probléma az is, hogy a fákon már fészkek voltak, amelyeken erdei fülesbaglyok is fészkeltek, bennük legalább 10 fiókával. Márton András, a szervezet vezetője kiemelte:

a fák kivágásán túl ez környezetkárosítás akkor is, ha volt jegyzői engedély a kivágásra.

Ezért a szervezet vezetője, Márton András környezetkárosítás miatt a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Környezet- és Természetvédelmi Osztályához fordult.

Bády Viktória, aki évekig bérelt a kivágott fák helyén egy büfét egy barátjától, személyes érintettsége miatt is fontosnak tartja a partszakasz helyzetét. Úgy véli, ha a szomszédos telek tulajdonosa nem hal meg tavaly novemberben koronavírus miatt, talán a fákat sem vágták volna ki. 

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)