Megköszönte az összefogást a mentős, akit feljelentettek, mert hamburgert vett

2021.04.09. 09:58

Meghatotta Buvár Mariann mentőápolót, hogy példátlanul összefogott a társadalom érte és bajtársáért. Ő az a mentős, akit pár nappal ezelőtt valaki feljelentett, mert sérelmezte, hogy megállt egy büfénél hamburgert venni. 

A feljelentő azt állította, a mentősök sokáig várakoztak, ezt azonban az Országos Mentőszolgálat cáfolta. Azt írták, hogy a mentősök még két percet sem álltak sorban az ételért, és hiába vették meg azt, el sem tudták azonnal fogyasztani, mert visszaérve a mentőállomásra riasztást kaptak.

Az esetnek komoly következményei lettek. Szerencsére nemcsak a mentők főigazgatója, hanem a társadalom nagy része is kiállt értem. Sőt, jólelkű büfések, gyrososok, pizzériák, éttermek biztosítottak engem és több mint nyolcezer bajtársamat támogatásukról. Nagylelkűségüknek köszönhetően ma már kedvezménnyel vagy teljesen ingyen hamburgerezhetünk abban a húsz percben, amiben a szolgálat alatt lehetőségünk van. Ígérem, ahogyan eddig is, úgy ezután is helytállunk bajtársaimmal, és számíthattok ránk a jövőben is. Köszönöm!

– mondta az Országos Mentőszolgálat videójában Buvár Mariann mentőápoló. Mint az ismert, a két, szolgálatot teljesítő mentős egyébként nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva – amikor szabad nekik – állt meg egy pillanatra.