21:00, June 14.
Németország 0
Skócia 0

Jobban kellene vigyázni a Balatonra

2021.04.11. 07:57

Fontos lenne, hogy ne terheljük tovább a tavat, most kellene behúzni a kéziféket – mondta Limnológiai Kutatóintézet új vezetője, Erős Tibor. A szakembert öt évre nevezték ki a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatójának. Elismerte, érzékeli azt az igényt, hogy a kutatóintézet ne csak szakmai körökben kommunikáljon a Balatonról, hanem foglaljon állást a tavat érintő beruházások, beavatkozások esetében is.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az intézetnek nincs hatósági jogköre, ám maga is fontosnak tartja, hogy bizonyos kérdésekre választ tudjanak adni, írta a Balatonfured.HU. 

Kapcsolódó

Elszabadultak a balatoni ingatlanárak

Tihany és Zamárdi térsége a legkeresettebb.

Példaként említette, hogy foglalkozni kell azzal, hogy a mederkotrás milyen hatással lesz a tó mikrobiális folyamataira, az algaközösségre, az egész táplálékhálózatára. Szóba került az interjúban a két évvel ezelőtti algásodás ügye. A kutatók szerint az iszapból felszabaduló foszfor okozta ezt, amit a kotrással talán orvosolni lehet, de ennek hatékonysága kérdéses – jegyezte meg.

Beszélt a Balaton állapotáról is, amelyet az uniós vízminősítési eljárás jónak értékelt. Hozzáfűzte: a klímaváltozás miatt, persze, nem lehet kiszámítani, milyen változások lesznek, ezért is tekinthető viszonylag törékenynek a tó ökológiai rendszere.