Karácsony Gergely megmutatta, milyen lenne a diákváros, amelyet az Orbán-kormány feláldoz a kínai egyetemért

2021.04.11. 21:35

Nemrég egy kiszivárgott minisztériumi előterjesztésből derült ki, hogy 540 milliárd forintból épülhet meg az ismert kínai felsőoktatási intézmény, a Fudan Egyetem campusa Budapesten, amelynek a kedvéért az Orbán-kormány feladja annak a budapesti kollégiumvárosnak a jelenlegi tervét is, amely több mint tízezer magyar egyetemi hallgatónak és tanárnak biztosított volna korszerű tanulási és lakhatási körülményeket a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester egyszer már jelezte, hogy nem ért egyet a kollégiumváros tervének a feladásával és a kínai egyetem campusának a megjelenésével, vasárnap pedig Facebook-posztban mutatta be, a kollégiumváros fantáziarajzait, amelyeket a világhírű norvég építésziroda, az oslói operaházról ismert Snøhetta készítette.

Sok zöld, kapcsolat a vízzel, funkcionális épületek, modern környezet. Itt tölthetné egyszerre több mint 10 ezer magyar fiatal a diákéveit. Mi erről kötöttünk megállapodást a kormánnyal a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, erről hozott egyhangú határozatot a Fővárosi Közgyűlés. A kormány azonban suttyomban megszegi a megállapodást, meghazudtolja magát a miniszterelnök, aki azt mondta: amit a Fővárosi Közgyűlés nem akar, az nem lesz Budapesten

– írta a budapesti főpolgármester, hozzáfűzve, minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza az „esztelen beruházás” megvalósítását.

A sanghaji Fudan Egyetem elit felsőoktatási intézményének számít, a QS World University Rankings  2021-es listáján például a világ 34. legjobb egyeteme lett, de sokan vádolják azzal, hogy a Kínai Kommunista Párt befolyásszerzésre és kémkedésre használja. Statútumába 2019 decemberében írták bele, hogy lojális a kínai államhatalomhoz, ami ellen a diákok egy része tüntetni kezdett.

(Borítókép: Snøhetta/Instagram)