A Jobbik beállt egy LMP-s jelölt mögé Budapesten

2021.04.13. 17:39

Budapest 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében Csárdi Antalt, az LMP országgyűlési képviselőjét támogatja az előválasztáson a Jobbik. Közleményében a párt azt is hozzátette, csak ott indítanak jobbikos jelöltet az előválasztáson, ahol ő a legalkalmasabbak a Fidesz legyőzésére, ugyanakkor vannak olyan körzetek, ahol más pártok jelöltjeiben vagy épp civilekben látják a megoldást.

Csárdi Antal támogatását a Jobbik azzal indokolta, hogy már több mint tíz éve politizál az LMP-ben, korábban volt ferencvárosi önkormányzati képviselő, fővárosi képviselő és a párt főpolgármester-jelöltje.

Évek óta kitartóan küzd a tiszta és átlátható közéletért: önkormányzati képviselőként egyike volt azoknak, akik feltárták az előző fideszes kerületvezetéshez köthető parkolási botrányokat, és az áron alul osztogatott önkormányzati bérlakások ügyét Ferencvárosban. Az előző országgyűlési választáson egyike volt azon kevés ellenzéki jelöltnek, aki egyéni választókerületet nyert, ráadásul olyan körzetben, ahol addig fideszes képviselő volt, így Csárdi Antal visszaszerezte a belvárost a kormánypárttól

– olvasható a Jobbik közleményében.

A párt a napokban kezdte el bemutatni az előválasztásra ajánlott jelöltjeit. Jakab Péter, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje az Alfahírnek adott interjújában nemrégiben arról beszélt, hogy pártja nem fogja megmérettetni magát mind a 106 választókerületben.

Csak ott kell elindulnunk, ahol mi szolgáljuk legjobban a kormányváltást. Ott győznünk is kell. Máshol meg mást kell győzelemre segítenünk. Erről szól az összefogás

– fogalmazott Jakab Péter.

Tavaly októberben jelentette be az LMP, hogy Csárdi Antalt javasolják ellenzéki jelöltnek Budapesti 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében.

A politikus a 2018-as országgyűlési választáson 23 345 szavazattal szerzett egyéni mandátumot, míg Hollik István 20 031 szavazattal vérzett el a Fidesz–KDNP színeiben. A választás előtt a momentumos Fekete-Győr András és a párbeszédes V. Naszályi Márta (2019 októbere óta az I. kerület polgármestere), illetve az azóta megszűnt Együtt párt elnöke, Juhász Péter is visszalépett.

Budapesti 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében indul Gelencsér Ferenc, a Momentum I. kerületi alpolgármestere, és a DK színeiben Nagypál Anikó is.